Sokan mondják, hogy az utazás megtanít lassítani.
Nekem inkább az ellenkezőjét tanította meg.
Azt, hogy mennyi minden van még, amit szeretnék látni, átélni, megismerni. És azt, hogy milyen elképesztően gyorsan telik az idő.
Úgy érzem, túl lassú a hétköznapi világ.
Nem azért, mert rossz. Hanem mert tudom, hogy mi minden van még odakint.
Van bennem egy állandó nyugtalanság, és ez az érzés csak akkor csendesedik el egy kicsit, amikor éppen úton vagyok.
Szomorú vagyok attól a gondolattól, hogy valószínűleg nem fogom látni az egész világot.
Nem fogok minden hegyet megmászni.
Nem fogom minden ország nemzeti ételét megkóstolni ott, ahol született.
Nem fogok olajfúrótornyon dolgozni az Északi-tengeren.
Nem leszek víz alatti régész.
Nem leszek egy távoli sziget magányos világítótornyának a gondnoka.
És még mennyi minden van, amiről nem is tudok, hogy szeretném.
Egyetlen élet túl rövid ahhoz, hogy mindent átéljünk, ami érdekelne minket.
És én ettől nem lassítani szeretnék.
Hanem menni.
Amíg lehet.
Vélemény, hozzászólás?