Hazatértünk Lombokról – Elsô rész
Lombok Indonézia egyik szigete a sok közül, repülôvel kb 40 perc Baliról. Azért mentünk, mert az egyik kollégám meghívott magukhoz, hogy vele és a családjával ünnepeljük a muszlimok legnagyobb ünnepét, Eid Al-Fitr-it.
Eid Al-Fitr a 30 napos szent böjtnek, a Ramadan-nak a vége. Ramadan alatt a muszlimok napkeltétôl napnyugtáig böjtölnek. Ez azt jelenti, hogy amíg fent van a nap az égen, addig ôk nem esznek, nem isznak, nem dohányoznak, nem szexelnek, és nem fejeznek ki erôs érzelmeket. Az egyik muszlim kollégám miközben tátott szájjal hallgattam a magyarázatát, az arckifejezesembôl ítélve biztos azt gondolta, hogy korlátoltak az értelmi képességeim és ezért úgy magyarázta, hogy mindenképpen megértsem, úgyhogy én is igy fogom:
Ramadan alatt, ha pl meghal egy rokonod, akkor nem baj ha csendben legurul az arcodon pár könnycsepp, de nem zokoghatsz üvöltve, jajgatva, nem adhatod át magad az érzelmeknek. A böjt errôl szól: a megtisztulásról, az önmegtartóztatásról, az érzelmeid kontrollálásáról.
Szóval átruccantunk pár napra Lombokra, az elsô napunk a Ramadan utolsó napja volt, este nagy utcai felvonulással. Kb olyan, mint itt Balin az Ogoh Ogoh parádé, csak óriási papírmasé szörnyek nélkül. Viszont Balival ellentétben Lombokon (legalábbis abban a faluban, ahol mi voltunk), ahogy mondani szokás, nem láttak még fehér embert… de itt tényleg nem… úgyhogy kicsit elloptuk a mûsort… Reflektorfénybe kerültünk! Az emberek nem a felvonulásra voltak kíváncsiak, hanem ránk, nem azt fényképezték, hanem minket! Épp, hogy csak autogrammot nem osztottunk! Es ha ez még nem lenne elég, az egyik körzet berántott minket maguk közé, hogy csatlakozzunk a menetelésükhöz! Kaptunk fáklyákat, és igazából csak haladnunk kellett volna a tömeggel, de ez elég nehéz volt, mert lépten-nyomon megállítottak minket fotózkodni. A miattunk történô lassú és fegyelmezetlen vonulásunk ellenére a „mi körzetünk” nyerte a parádét, és még a hivatalos FB oldalukra is felkerult a képunk! Nem felvágni akarok, de híresek lettünk! És ez masnap csak folytatodott!
Másnap ugye nagy nap volt, Eid Al-Fitr, ez kb olyan mint nalunk a Karácsony. A családok meglátogatják egymást, együtt esznek, isznak, temetôbe mennek a halott szeretteikhez, a felnôttek pénzt ajándékoznak a gyerekeknek… nem sokat, apró pénzt… mi is adtunk kb 400Ft-nak megfelelô indonéz rúpiát 1-2 gyerkôcnek, akik nem voltak szégyenlôsek tartani a markukat felénk is, es ezzel beírtuk magunkat a történelembe, mint a legbôkezûbb zsebpénz osztogatók! Mi lettunk a gazdag nagynenik, nagybacsik, messzi-messzi foldrol!
Ezután biciklizni indultunk, hogy felfedezzük a környéket, de most csak ketten. A többiek tovább mentek családot látogatni!
Biciklizésünk során folytatódott a barátságos helyiek vendégszeretetének élvezete! Integetés, fényképezés, köszöngetés, beszélgetés… többen meg akartak minket vendégelni a saját otthonukban is, de ezekre nemet mondtunk, mert mi csak mászkálni szerettünk volna!
Aztán eltekertünk egy BICIKLIS! büfé és pihenô mellett, ahol megálltunk kicsit hûsölni. Zárva volt az ünnep miatt, de azért mi leültünk egy árnyékos asztalhoz. Valószínüleg a falubeliek értesítették a tulajt, aki egyszercsak megjelent és óriási örömmel kinyitotta nekünk az éttermét, ünnepi ételt kaptunk, jeges teát, és még gyümölcsöt is uzsonnaként a további utunkra. Beszélgettünk, ismerkedtünk, kiderült, hogy ô maga is nagy biciklis, 3 hónapja nyitotta a helyet és szerencsére elég jól megy neki. Búcsúzóul csinált velünk közös képet és büszkén kirakta a FB oldalára.
Minket a további felfedezôutunk során elkapott egy óriasi esô, így gyorsan behúzódtunk egy zárva lévô bódé teteje alá. Kesôbb hazaért a bódé közvetlen szomszédjában lakó család, akik megláttak minket ott ácsorogni a szakadó esôben, és egybôl hoztak nekünk székeket, enni-és innivalót, a családfô a gyerekeivel még ott is maradt beszélgetni velünk (pedig nem tudott angolul). Kiderült, hogy ô FB-ról már mindent tud az ittlétünkrôl, mert ô is az itteni biciklis közösségnek a tagja! Nagyon mókás volt ez az egész, a vendégszeretet és kedvesség pedig páratlan! Igazán megmelengette a szívunket!
Vélemény, hozzászólás?