2 évvel ezelőtt éppen Balin nyaraltam, mikor kíváncsiságból elmentem egy állásinterjúra. Amúgy sem vagyok izgulós típus, de mivel tényleg „mi baj lehet?” alapon ugrottam be, semmilyen nyomás nem volt rajtam.
Ki gondolta volna, hogy 2 óra múlva egy konkrét állásajánlattal sétálok ki a Seminyaki búvárcentrum ajtaján? Semmi “majd értesítünk”, vagy “még nem zártuk le a jelentkezést”, hanem kaptam pár napot, hogy átgondoljam, hogy elfogadom-e az ajánlatot vagy nem.
De miért tartott egy állásinterjú 2 óráig?? Azért, mert a nagyfőnök interjúztatott, akiről később kiderült, hogy „elmentek neki otthonról”. Tőlem elnézést kért, mikor észrevette, hogy már 2 órája beszél, és az erős fájdalomcsillapítóra fogta, amit a kificamodott bokájára szedett…. (Később persze az is kiderült, hogy ezek a 2 órás monológok teljesen mindennaposak nála… Ő így beszélget… beszél = panaszkodik… Sokat és kínosan lassan…)
Tanulság: Ha állásinterjún a nagyfőnök 2 órán keresztül arról panaszkodik, hogy évek óta nem talál megfelelő embert az aktuálisan meghirdetett pozícióra, már akkor kezdj el gyanakodni!
Aztán ha a panaszáradatából az is kiderül, hogy igazából nem csak erre a pozícióra nem talál embert, de a meglévő munkavállalóival sincs megelégedve, mert mindenki egy lusta mihaszna alak, akkor inkább menekülj, mert hamarosan te leszel a cégnél a legújabb lusta mihaszna alak, akire lehet panaszkodni! (Amúgy a nagyfőni nem indonéz volt. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Az indonézeknek nincs ilyen negatív, minden szar, mindenki szar, “én vagyok az Isten” mentalitásuk.)
Akkor még nem voltam ilyen bölcs, bár hogy őszinte legyek, ha tudtam volna, hogy mi vár rám a következő 1 évben a leendő munkahelyemen, az sem tántorított volna el attól, hogy elfogadjam a melót… Helyiként igen… Vagy ha Magyarországon botlok bele egy ilyen bájos főnökbe akkor is… Ugye itthon azért válogathat az ember, de Balin? Magyarként? Ráadásul jó fizetésért? Viccelsz? Nagyon szívesen beálltam a lusta mihaszna alakok csapatába, és újra megtenném!
Szóval így lettem én a legújabb semmirekellő munkakerülő, aki ráadásul a törvény által előírt évi 19 nap szabadnapját galádul még ki is vette, ahelyett, hogy inkább bejött volna dolgozni. Mert ezt is megkaptam… hogy ő ilyet még nem látott! (Ehez még hozzá tartozik, hogy Balin nem csak heti 5 nap meló van, hanem 5,5-6.)
De ugye csak a jóra emlékszik az ember! Így szerencsére a kellemetlen főnököm emléke nem kísért, meg amúgyis eltörpül, és már akkor is eltörpült a rengeteg élmény és kaland mellett, amit az a Balin töltött év adott! Kultúra, íz orgia, gyönyör, lazaság, nyugalom minden nap!
Csak elfogott a nosztalgia mikor ma felugrottak az alábbi fényképek az emlékeim között, és gondoltam megosztom veletek ezt a nagy életbölcsességet: Figyeljetek a jelekre az állásinterjún!
A képek az egyik kedvenc helyemen, a Jatiluwih Rizsteraszokon készültek.
Vélemény, hozzászólás?