Állítólag létezik olyan, hogy utazásfüggő gén!

Állítólag létezik olyan, hogy utazásfüggő gén, és ez a speciális génmutáció az emberek 20%-ánál fordul elő. Ezeknek az embereknek közös tulajdonságaik: a nyughatatlanság, kíváncsiság, kalandvágy, veszélykeresés és kockázatvállalás. Hát igen… Mi, utazásfüggők “nem tudunk túl hosszan a fenekünkön ülni és amint lehetőségünk van elindulunk. Legyen szó akár egynapos kirándulásról vagy egy évekig tartó hosszú kalandozásról, a lényeg, hogy úton legyünk, felfedezzünk, kipróbáljunk és megismerjünk új dolgokat.”

Ezt egy Világutazó cikkben olvastam. Tök érdekes volt! (Akit érdekel: https://vilagutazo.net/…/utazasfuggo-gen-avagy-miert…/.) Minden szava igaz rám. Nem tudom, hogy tényleg van e ilyen gén, nem hiszek el mindent maradéktalanul, amit a neten olvasok, de az biztos, hogy én a kalandvágyat az anyatejjel szívtam magamba – ahogy ezt mondani szokás.

Az utazás extrém szeretete már az anyai nagymamámban is megvolt. Nagypapámmal egész európát bejárták motorral, oldalmotorral, később a Trabanttal. Mikor anyukám megszületett, már pici baba korától fogva őt is vitték magukkal mindenhova. Megpakolták a kocsit sátorral, hálózsákkal, kemping felszerelésekkel és már úton is voltak, amikor csak tehették. Nem voltak gazdagok, de az utazásra mindíg összespórolták a pénzt. Nagypapám szerencsére ezermester volt, így nagyon sokat tudtak azon spórolni, hogy ő saját kezűleg csinált meg egy csomó mindent, amit egy átlag ember készen vesz meg. Nagymamám pedig úgy szervezte meg a dolgokat és kezelte a pénzügyeket, ahogy azt senki más. Jövő héten lesz 89 éves, de a szervezési-rendezkedési vágy még mindíg ott lobog benne. Szerintem egy országot is simán elvezetne.

Később anyukám átvette a staféta botot és ők járták tovább Európát apukámmal egy még kissebb, de annál menőbb autóval, egy lehúzható tetejű Fiat 500-sal. Aztán megszülettünk a tesómmal, anyáék vettek egy lakókocsit és már négyesben róttuk az utakat. Nem tudom hogyan, de mindíg kerítettek rá pénzt, hogy évente legalább egyszer menjünk tengerpartra nyaralni, télen menjünk síelni, és a tesómmal minél több nyári táborba mehessünk kalandozni.

Azt mondtam, hogy “nem tudom hogyan”, de igazából most hogy már felnőttem pontosan tudom hogyan van az embereknek pénze erre meg arra. Prioritások! Ennyi… Aki cigizni akar, annak bármilyen csoró is, cigire mindíg lesz pénze, aki drogozni akar, az megtalálja a módját, hogy pénzt szerezzen rá, aki pedig utazni akar, az utazni is fog!

És én nagyon hálás vagyok, hogy olyan családban nőttem fel, ahol a kalandok, a kirándulás, és az utazás voltak a fontossági listánk élén.

Emlékszem 2010-ben az akkori barátom bejelentette, hogy nyert egy utat Las Vegasba és hogy kéreckedjek el a munkahelyemen 3 hétre mert irány Vegas! Én meg hazamentem, elújságoltam a nagy hírt, és megkérdeztem anyukámat, hogy mi lesz ha a munkahelyemen nem engednek el 3 hét szabira? Ő meg a legnagyobb természetességgel azt válaszolta, hogy: “Mi lenne? Akkor felmondasz! Egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. Majd hazajösz és keresel másik munkahelyet.”

Hát nem is tudom mit mondhatnék még! Köszönöm a szüleimnek, hogy támogatják a kiruccanásaimat, még akkor is ha nem örülnek neki, hogy néha hónapokig távol vagyok. És köszönöm a nagymamámnak, a rengeteg fekete-fehér régi fényképet az utazásaikról, a sátrazásakról, tábortűznél főzésekről, a Trabant tetejére kötözött csomagokról, amik mindíg arra inspiráltak, hogy utazzak, világot lássak, és hogy mi az amire ne sajnáljam a pénzt.